Görögország csődben. Pénzügyi és társadalmi értelemben egyaránt. Ha kapnak újabb mentőövet, akkor is. A görögök kollektív igazságának órája tapintható közelségben immár, ahogyan az európai politikusok szolidaritásba csomagolt válságkezelési koncepciója szintén megbukott. Ugyanis mindkettő létezik, méghozzá egyszerre, egymást erősítve. A színjátékot, az európai fertőzésveszélyt vagy a görög népet, gazdasági rendszert felmentők demagóg harsogását pedig évtizedek óta a populizmusra hullámokban szintén fogékony európai adófizetők finanszírozzák. Ebben a formában tökéletesen fölöslegesen.
Nem hiszek sem az eleve elrendelésben, sem a színtiszta általánosításban:
Így Görögország 1981-es közös európai piachoz, majd az euróövezethez való csatlakozás sem volt eredendő bűn, minden pénzügyi nehézség forrása. Számos lehetőség lett volna a görög gazdaság- és társadalmi, szociális rendszer ésszerűsítésére, vagy nagyobb uniós szigor, szankciók alkalmazására. Nem feltétlenül kellett volna mindenképp így történnie. Nem zéró esélye volt egy sikeres konvergenciának. Akár még 2014-ben is számos alkalom nyílt volna a jelenlegi helyzetet elkerülendő a korábbi feltételek módosítására. A görög kilépés is kisebb fertőzésveszélyt és kevesebb uniós pénzt jelentett volna. Azonban az előző félévben felgyorsult betétkivonások és a görög gazdasággal szembeni teljes bizalomvesztés a Sziriza kifelé zsarolós-blöffölős, befelé populista technikával operáló tárgyalásai, valamint az európai vezetők tétlensége szinte majdnem még egyszer ugyanakkora kárt okoztak az európai adófizetőknek, mint az ezt megelőző 5 évben összesen.
Akik közgazdasági ideológiákat ütköztetnek kizárólag az IMF-Unió párosára tolva a felelősséget, valamint avitt összeesküvés elméleteket gyártanak, egy nagyon fontos momentumot felejtenek el:
a görög szavazók által választott kormányokra senki sem kényszerítette rá a mentőcsomagokat, s azok feltételeit. Amennyiben a görögök kollektívan úgy ítélték volna meg, hogy számukra a hitelek vállalhatatlan, kilátástalan terhet jelentenek, a csőd, az eurózónából való kilépés eddig is, bármikor fájdalmas, de tényleges alternatívát kínált. Sarkosan fogalmazva, a megállapodással eddig sem volt a görögöknek veszíteni valójuk. Nekik eddig is win-win szituációt jelentett a tárgyalási helyzet. A kisiklást többnyire az eurózóna fedezte. Éles pénzügyi megközelítésben egy amerikai opciót vettek, amit a mentőcsomag lejáratáig eldobhattak, ha tetszik, lehívhattak volna. Magyarul bármikor kiszállhattak volna a “buliból”. (Vagy hatékonyabban és elszántabban élhettek volna a mentőcsomag lehetőségeivel). Természetesen a csőd mindenki számára csak az utolsó lehetőség, viszont ettől még a görögök lélegeznek (ahogy Ciprász, a kormányfő is fogalmazott), és nem merül fel humanitárius katasztrófa, mint mondjuk a negyedakkora életszínvonalon tengődő és háborúval sújtott Ukrajnában. Ugyanakkor a történelemben mindig van olyan pillanat, amikor egy népnek kollektív felelősséget vállalva kell dönteni: szembenézni a múlt jelenben is lüktető hibáival, meghatározva, akár évtizedekre a politikai, társadalmi folyamatokat, kilépve a szokásos populista 4 éves, vagy még rövidebb ciklusokból álló önámítási komfortzónából. Márpedig ezzel a görögök Európában messze nincsenek egyedül. Ráadásul a halogatott döntés következményeit egész Európa viselni fogja.