Véget ért a kínai pánik? A piacok hogyan reagálhatnak a következő napokban?
Igazából most beszéltünk még csak csak pánikról, de tulajdonképpen a „Vadpiac” régóta velünk van. A nyersanyagokkal kezdődött 3 évvel ezelőtt, majd átterjedt a feltörekvő blokkokra, a feltörekvő devizákra: a mexikói peso-n, a brazil real-on kereszt az orosz rubel-en át a török líráig minden feltörekvő gazdaság devizája, piaca gyengült, főleg az előző másfél-két évben. Utolsó hullámként rájátszott erre a folyamatra a kínai lassulás begyorsulása és elérte a fejlett országok tőzsdéit is. A palackból a szellem már nem csak a reálgazdasági szereplők között került ki, szabadult el. Ezért is lesz nehéz a kínai hatóságoknak úrrá lenni a káoszon, mert valószínűleg elkéstek a válság kezelésével. Azonban a piaci szereplők között is elszabadultak az indulatok. Az előző napok korrekciója, visszapattanása egy nagyon mély pesszimizmusból jöhetett, de azt gondolom, hogy ez egy nagyon hosszú lefolyású folyamat lesz. Hullámokban fognak visszatérni az aggodalmak. Lehetnek ugyan hetekig, hónapokig tartó konszolidálódó időszakok és megnyugvás egyes piaci szegmensekben, de ahogy a Lehman-csődnél is, a bajok 2007 tavaszán kezdődtek és csak rá másfél évre jött az igaz reccs. Ha nem is lesz olyan akut válság vagy mély szakadás, a problémák hullámokban jelennek majd meg, ciklusokban, különböző dózisokban kapjuk az eladást. Ez a fajta megingás nem ért még szerintem véget. Akár a következő másfél-két év sztorija is lehet, mindig vissza-visszatérve.
Azért a befektetők komoly pénzeket bukhattak, akik Kínára játszottak…?
Önmagában az amerikai tőzsde esése is több ezer milliárd dollárral csökkentette a részvények értékét. De korábban beszéltünk arról, hogy ezek virtuális dolgok. Ha valaki részvényben tartja a pénzét, nem akarja kivenni az emelkedő szakaszban. Megjelenik az egyenleg a számlán, de az csak egy virtuális összeg. Ha csak a befektetők 5%-a szeretné közben kivenni a nyereségét az emelkedést követően, akár 40%-kal is tudna esni egy piac. Ha valaki megnézi a híreket, arról szólnak, hogy 8 ezer milliárd dollárral csökkentek az értékeltségek az előző pár napban, ez csak egy virtuális veszteség egyelőre. Ugyanakkor a folyamatok pszichológiáját nagyon könnyen lángra lobbanthatja. Tehát gyakorlatilag ezzel megjelentek a remegő kezek a tőzsdén, így ez az eladási hullám nem múlik el nyomtalanul. Egyébként a 70-es évektől ezer számra jelentek meg kutatások, amelyek azt mutatják, hogy volatilis (ingadozó) időszakot volatilis időszak követ. (lásd. lenti szövegtábla) Ha egyszer felüti a fejét a bizonytalanság, a megingás, nagy valószínűséggel ennek a lecsengése nem egy nap lesz, hanem egy emelkedő szakaszban mindig meg fognak jelenni kérdőjelek. Ilyen hatalmas korrekcióra 2011 óta nem volt példa, utána viszont helyre tudták billenteni a jegybankok akciói a bizalmat egy féléves ingadozó periódus után. Most viszont már nemigen van tér jegybanki akciókra. Pontosabban lehet látni, hogy a beavatkozások hatása a reálgazdaságra egyre kisebb, nő a (politikai) nyomás a FED-en is a kamatemelés irányába, kisebb a (hitelességi) tere a döntéshozóknak. Szépen lassan teret fognak kapni az igazi piaci mechanizmusok egy mesterséges, globális döntéshozók által befolyásolt több éves periódus után.
A beszélgetés a Gazdasági Rádióban:
Az ingadozás tartóssága
A nagy és kis mozgások „clustering”-je az árváltozás folyamatában volt az első publikált jellegzetessége az eszközárak volatilitás-folyamatának. Több vizsgálat is azt találta, hogy az árfolyamokban történő nagy változásokat nagy változás, kis elmozdulásokat kis elmozdulás követ[1]. Ennek a jelenségnek a tartalma, hogy a jelenbeli volatilitás-sokkok befolyásolják a várt jövőbeli volatilitást. (perzisztencia) [1] Fama E. F. 1965, The behavior stock-market prices; Mandelbrot B. 1963, The variation of certain speculative prices, Baillie R. T