A középosztály zsugorodása, az egyenlőtlenség növekedése már nem csak amerikai, hanem globális jelenség. Ez termékeny táptalajt szolgáltat a 80-as évek óta hullámokban erősödő féligazságokra és szögegyszerű megoldásokra építő populizmusnak. Azok az országok, akik később csatlakoztak a globális piacgazdaság vérkeringésébe, hátrányban vannak: nálunk sem eredeti anyagi-, sem kulturális, szellemi tőkefelhalmozás nem volt, csak egyéni gazdagodásra törekvés. Az viszont bármi áron.
A tehetőségéről igen híres amerikai középosztályról van egy megdöbbentő adat.
Igen, egy amerikai non-profit kutatóközpont (Pew Research Center) tette közzé legújabb tanulmányát kormányzati adatbázist felhasználva. Az előző 40 év jövedelemeloszlási-társadalmi folyamatait vizsgálták. Ennek az a szörnyű következtetése – amit egyébként korábban más felmérések is igazoltak – hogy drámai mértékben apad az amerikai középosztály. Ez pedig immár globális jelenség, azonban ez Amerikában a legszembetűnőbb, hiszen a többi ország számára Amerika testesíti/testesítette meg az amerikai álom példáját: hogyan lehet átlagpolgárként magunknak és a családunknak jólétet teremteni. A felmérés egyrészt azt mutatja, hogy 1971 óta drasztikusan lecsökkent a középosztály rétege a teljes társadalmon belül, mintegy húsz százalékponttal: 62%-ról 43%-ra. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen a családok része a felső osztályhoz csatlakozott, más részük leszakadt, így a két hatás kiegyenlíthetné egymást. Csakhogy a maradék középosztálybeli háztartások jövedelme is jelentősen esett, 4%-kal. Többek között a hitelválság okozta visszaesés a vagyoni helyzetüket ennél még súlyosabban érintette: a megtakarításaik, vagyoni elemeiknek az értéke levonva az adósságot mintegy 28%-kal apadt. Nyilvánvalóan valahol a mélyben ez az oka annak, miért lehetséges a szélsőséges nézetek előre törése, a populista kommunikáció előtérbe kerülése. Az a középosztály, amely az előző 15 vagy 40 évet folyamatos csalódásként, visszaesésként él meg, annak hatalmas vonzerőt és könnyen elfogadható önigazolást jelentenek az egyébként féligazságokat tartalmazó kijelentések és szögegyszerű megoldást kínáló politikusi beszédek.
Hiába duplázódott az amerikai gazdaság az előző 30 évben, ez nem csapódott le az átlagos életszínvonal növekedésben – főleg, ha kiigazítunk az elérhető egészségügyi, oktatási szolgáltatásokkal. Nem hiába mutatja minden egyes felmérés azt, hogy egy átlag amerikai komfortérzete a 80-as évek óta nem javul. Az 1800-as évek végétől az első világháború utáni időszakig, majd egy kis megtorpanással a második világháborútól a 80-as évekig tartó általános jólétbeli álom folytonossága úgy látszik, hogy végképp megszakadt.
Európában is ennyire drámai a helyzet?
Ugyan nem olvastam pontosan ilyen hosszú időszakot átölelő friss tanulmányt az összeurópai jövedelmi viszonyokról, de azért az előz években jelentek meg hasonló témájú anyagok. Európa szinte összes országában nyílik az olló, nő a különbség a gazdag réteg jövedelmi, vagyoni helyzete és az alsó-középosztály között. Ráadásul a középosztály nagy része is szakad le életszínvonalban a korábbi időszakhoz képest, bár ebben volt némi javulás az előző két évben és tagországok sem azonos pályát mutatnak. Például pont a periférikus országok egy része jelez javulást: Portugália, Spanyolország és elsősorban Írország, de említhetnénk szabályerősítő kivételként Németországot, ahol azért az előző 30 évben szinte töretlen volt az átlagos életszínvonal emelkedése még akkor is, ha egyenlőtlenségi gondok itt is jelentkeznek. Amikor az ember, egy átlagos polgár a saját helyzetét vizsgálja, az elégedetlenségnek nem csak a saját abszolút karrierje a forrása, hanem másokhoz képest is méri az életszínvonalának, életkörülményeinek az alakulását (ez részben a komfortérzet). Ha azt tapasztalja, hogy a környezetében lévő gazdagok helyzete sokkal jobban javul – esetleg érdemtelenséggel megcímkézve – ez is elégedetlenséget szül. Ezek a folyamatok viszont – ahogy máshol – itt is táptalajául szolgálnak a szélsőséges politikai megnyilvánulásoknak. A populizmussal a 80-as évek óta együtt élünk, csak folyamatosan, hullámokban erősödik fel.
Legfrissebb példája ennek a francia regionális választások, melynek első fordulóját a szélsőjobboldali Nemzeti Front nyerte meg. Szűkítsük a kört hazánkra! Létezik magyar középosztály?
Szerintem a magyar középosztály sohasem létezett abban az értelemben, ahogy ezt Nyugat-Európában vagy leginkább értelmiségi körökben használják: (szellemi, anyagi függetlenség iránya felé avanzsáló, önmaga is tájékozódni képes, gondolkodó polgár.) Persze egyfajta anyagi középosztályozódás volt a Kádár-rendszerben egy mesterségesen ütemezett gazdasági növekedésnek és társadalmi elosztásnak köszönhetően, de az egy diktatúra volt. Egy kis zárt belső világban könnyebb megteremteni az anyagi értelemben vett középre húzást egy ideig, de önmagában ez nem sokat mond el a teljes társadalmi, gazdasági helyzetről, hiszen életszínvonalban folyamatosan szakadtunk le Nyugat-Európától. Hiába volt kisebb papíron az egyenlőtlenség, az elégedetlenség végső soron utat tört magának, és részben ennek volt köszönhető a 80-as években elindult, később eszkalálódó, majd a rendszerváltáshoz vezető folyamat. Most pedig azt látjuk, hogy amikor rendszerváltás után próbáltunk volna betagozódni egy piacgazdaság vezérelte globális berendezkedésbe, egy olyan helyzettel találtuk magunkat szembe, amikor az egyenlőtlenségek globálisan is elkezdtek nőni. Tehát ilyen szempontból egy szerencsétlen időszakban csatlakozott a kelet-európai régió a globális világrendhez. Nálunk az egyenlőtlenséghez a jelenben sok más tényező mellett az is hozzájárul, hogy európai viszonylatban is magas az alsó jövedelmi osztályt terhelő adók, elvonások aránya, az egykulcsos adó Európa más országaihoz képest arányaiban kisebb nettó jövedelmet hagy a szegényeknél vagy alsó-középosztály tagjainál.
Mi enyhíthetné a világban tapasztalt egyenlőtlenségeket szerinted?
Kulcskérdés lenne egy globális összefogás, egységes globális szabályozás. Amíg nincs jelentős globális újraelosztás, tehát a magasabb jövedelmű egységek – nem csak magánszemélyek, hanem vállalatok – magasabb rátával történő egységes megadóztatása – közös adatbázissal – , erős versenypiaci szabályozással, addig ez a folyamat nem állítható meg. Ki merem jelenteni, hogy az egyenlőtlenség növekvő mértéke bele van kódolva a szabályozatlan kapitalizmusba. Azok az országok, akik később kapcsolódtak be ebbe a piaci vérkeringésbe (mint Magyarország), kulturális, anyagi hátrányban vannak, mert itt a természetes, eredeti tőkefelhalmozás sem ment végbe, így a folyamatosan szükséges, de hiányzó újraelosztás (és korrupciómentesítés) egy jóval kisebb tortából történhet meg, ha egyáltalán megtörténik.
A Trend FM-ben Nagy Károly műsorvezetővel beszélgettünk:
A beszélgetés folytatása: