“Legnagyobb keserűségemre napról napra bölcsebb vagyok.” (Lord Byron)

Görögország immár több, mint 5 éve az eurózóna tápcsatornáihoz van tapadva. Az európai elégedetlenség – ha tetszik felháborodás – kétirányú. Egyrészt az unió vezető politikusai érkeztek el kompromisszumkészségük (és az őrület) határaihoz. Az aktuális mentőcsomag az utolsókat rúgja. Görögország még mindig nem képes saját lábára állni – piacról finanszírozva csökkenteni vagy legalább megújítani az adósságát -, sőt újabb segítségért folyamodik. Másrészt a fejlett európai országok közvéleménye (legalábbis jelentős részük) élükön a németekkel érzik úgy, hogy balekot csináltak belőlük, és a figyelem ezért egyre inkább a saját politikusaik felelőssége felé is összpontosul. Mostanra tudatosult bennük, hogy a hellén hitelprogram az ő zsebüket terheli: túl sok pénzzel húzták le őket “a mediterrán életművészek” és a saját határozatlan, lassú, problématoló európai vezetőik. De mennyibe is került eddig Európának a görög mentőexpedíció? Egyáltalán mi szükség volt erre?

Mentőcsomag História X

Amikor a trojka (az IMF, az Európai Központi Bank és lényegében az eurózóna) 2010-ben az első 110 milliárd eurós mentőcsomagot megszavazta, a görög adósság kétharmada főleg európai bankok felé állt fenn. Ekkor indult az eurózóna adósságválsága. A periféria piacai és a pénzügyi rendszer remegni kezdtek. Így elengedhetetlennek tűnt a legsúlyosabb krízissel küzdő tag kisegítése, már csak a fertőzés, az összeurópai pánik megfékezése miatt is. Utána részben a költségvetési vállalások késlekedése, részben az európai válsághullám mélyülése és ezzel párhuzamosan a görög gazdaság további gyengélkedése 2011-re újabb mentőövet tett szükségessé. A hitel második köre immár 130 milliárd euróra rúgott, ami tartalmazta 50 milliárd euró értékben a bankrendszer feltőkésítését (ezt a romló hitelállomány és a kivont betétek ütötte luk indokolta). Ezen kívül a magánbefektetőket, akik 70%-ban birtokolták a görög adósságot, a névleges tartozás 53%-ának leírására kötelezték (ez 107 milliárd euró volt, a teljes adósság 30%-a). Az átmeneti könnyítés pozitív hatásai egy évig sem tartottak ki, 2013-tól a gazdasági egyensúly újra labilis pályára állt vissza, a versenyképességen nem sikerült tovább javítani, a várt jelentős növekedés elmaradt.  

2015 derekán érdemes egyenleget készíteni az előző 5 évről:

  • összesen 240 milliárd euró értékű mentőcsomag
  • a görög GDP ebben az időszakban mintegy 25%-kal esett vissza
  • közben az Európai Központi Bank cirka 120 milliárd eurós likvid forrást biztosított a görög bankrendszernek (többségét az ELA-n keresztül: Emergency Liquidity Assistance)
  • mintegy 100 milliárd euró értékben vontak ki betétet a görög bankokból a szereplők, csak ebben az évben 40 milliárdot (a maradék betétek 25%-át)
  • az államadósság 2010 elején 300 milliárd euró volt, jelenleg 327 milliárd.

Úgy néz ki, joggal teheti fel egy átlag európai adófizető a kurta, de velős kérdést: megérte?

Hogy erre válaszoljunk, először azt a témát járjuk körül durva megközelítésben, mennyibe került volna a csőd az egyes fázisokban.

Ha azzal az egyszerű feltételezéssel élünk, hogy csőd esetén a GDP 60%-ig vágják vissza az adósságot (hogy megmaradjon némi befektetői bizalom), a következő megállapításokat tehetjük:

  • 2010-ben a magánbefektetők (főleg európai bankok) mintegy 170 milliárd eurót vesztettek volna
  • 2011-2012-ben ez a gazdaság zsugorodása és a betétkivonások miatt körülbelül 100 milliárddal többe került volna a finanszírozóknak
  • Most, 2015 derekán az államadósságból egyrészt közel 200 milliárdot kellene leírni. Másrészt, az Európai Központi Bank eddig a bankrendszernek biztosított 120 milliárdos forrás egy jelentős része is veszélybe kerülne több okból:
  •      a betétkivonások felgyorsultak
  •      a bankok legalább 15 milliárd euró értékben tartanak görög állampapírokat
  •      egyes becslések szerint a saját tőkéjük legalább felét áttételes állami garanciák duzzasztják mesterségesen, hiába “néznek ki jól” a hivatalos tőkemegfelelési mutatók
  •      a hitelállomány minősége csőd esetén komoly romlást szenvedne el
  • A teljes „kár” 2015-re összesen 250 és 300 milliárd euró közé tehető (plusz a 2012-ben leírt veszteség).

Tehát, ha 2010-ben hagyják Görögországot csődbe menni, akkor többnyire a magánbefektetők szenvedtek volna el mintegy 170 milliárdos veszteséget. Ebből  aztán 107 milliárdot 2012 elején be is kellett nyelniük.  Ehhez képest most már a trojkán keresztül főleg az eurózóna adófizetői a finanszírozók (70%-ban). Amennyiben azt tételezzük fel, hogy a magán hitelezők mindent buknak, így is legalább 140 milliárd európai közpénzbe „fájna”, plusz a bankrendszer veszteségei az EKB-n keresztül.

Ha mindezeket figyelembe vesszük, következő a kvintesszencia:

  1. 5 év alatt a potenciális kár alsó hangon 200-220 milliárd euróval nőtt.
  2. A csőd cirka 180-200 milliárd értékben az európai adófizetőket terhelné, míg 2010-ben főleg piaci szereplők viselték volna a veszteséget.

Kik és hol hibáztak?

A fentiekből az következne, hogy már régen, lehetőleg még 2010-ben, de 2012-ben biztosan hagyni kellett volna a görögöket csődbe menni. Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy akkor épp az eurózóna hitelválsága tombolt. A tét pedig nem (csak) a görögök 300 milliárdos tartozása, hanem a periféria több ezer milliárdos adóssága, így a cél a teljes eurózóna összeomlása, egy gazdasági depressziós korszak elkerülése volt. Vagyis mentőövet dobni kellett, nem volt mese, 2012-ben sem.

A legnagyobb hibákat valószínűleg 2014-től követték el a görög és az európai politikusok egyaránt:

  • A görög gazdaságpolitika (igaz, a nekik brutálisnak ható megszorítások mellett) nem volt képes minimálisan sem átfordítani a görög adófizetési morált, elfogadtatni a jóléti, szociális rendszer még drasztikusabb átalakítását. Így a versenyképesség sem javult, ami lent tartotta a görög gazdaság tőkevonzó képességét is.
  • Az európai politikusok nem követték a görög gazdasági, költségvetési folyamatokat, nem volt hatásos kontroll, érdemi számonkérés.
  • Pedig 2013 végétől, 2014 elejétől több lehetőség is kínálkozott volna akár a görög gazdaságpolitikán való módosításra, akár európai kezdeményezéssel a feltételek újratárgyalására. Igaz, ehhez be kellett volna ismerni a kudarcot, ami Európában arcvesztéssel járt volna. Ám még mindig sokkal kisebb lenne a kár, mint most. Nem kellett volna megvárni, míg az utolsó másfél évben 70 milliárd euró értékű betét hagyja el a görög bankrendszert és legalább ugyanennyi plusz forrást biztosít az EKB. Mindeközben a görög társadalom válságálló képessége, komfortérzete, hite a reális megoldásokban is jelentős csorbát szenvedett.  Innen pedig egyre inkább görög ru-lett.