“- Mondd, szerinted létezik egyértelmű igazság? – Igen. Mindenkinek a magáé. Ez minden konfliktus forrása.” (Vavyan Fable)

Németország ellentmondást nem tűrően Görögország nyakára lépett, minden korábbinál szigorúbb intézkedéseket követel. Keményen beleállt a tárgyalási pozíciójába, így próbálja meg egy irányba terelni az eurózóna tagjait, illetve egyértelmű döntési helyzet elé kényszeríteni a hellén kormányt. A következő német álláspont körvonalazódott:

 

  • Az előző félév – sőt két hét – késlekedésének költségét a görög félre hárítani (a korábban 29 milliárd helyett immár 86 milliárd euró mentőcsomagról szól a fáma). A többletösszeget Görögország eszközeinek 50 milliárd euró értékű Luxemburgban felállított alapjába történő transzferálásával garantálná, minden bizonnyal görög közművek, hajózási kontroll, egyéb privatizációs jogok, vagyoni elemek átadásával.
  • A szigorral fent kívánják tartani az unió egységét, fizetési morálját, egyúttal elrettentő precedenst teremtve a perifériának.

Akár lesz formális megegyezés, akár nem, ezzel szinte biztosan későbbi, eurózónán belüli konfliktusoknak ágyazhatnak meg. A hírek szerint nem csak a tagországok vezetői között pattant ki éles vita a tanácskozáson, hanem a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble  és az Európai Központi Bank elnöke, az olasz Mario Draghi is ölre mentek, durva verbális pofonok csattantak.  Korábban ugyanis a németek határozottan ellenezték az EKB eszközvásárlási programját. Érvelésük szerint ez túlságosan elkényelmesíti az egyes tagországok döntéshozóit költségvetési fronton a mesterségesen alacsony hozamszinteken keresztül. Ráadásul a későbbiekben a mennyiségi lazítás felmerülő költségeinek jelentős része (25%-a) Németországra esik: egyrészt az EKB potenciális árfolyamveszteségei a felhalmozott kötvényállományon költségvetési terhet jelentenek. Másrészt a lejáró kötvényeknek további kibocsátással kell majd megteremteni a fedezetét (vagy előbb vissza kell adni a piacra), ami nyomás alá helyezheti a piacot hozamemelkedéssel, szintén felpumpálva a költségvetés kiadási oldalát.

Konfliktus azonban Amerikával kapcsolatban is a felszínre kerülhet több fronton. Az EKB mennyiségi lazítását az amerikai vezetők egy része kifejezetten ellenzi, miután az euró gyengülése, a dollár erősödése nem tesz jót az amerikai vállalatok versenyképességének. A periféria terheinek szétterítését, segítését inkább költségvetési megoldással látnák szívesen (például közös eurókötvények kibocsátásával), amit viszont a németek elleneznek. Ráadásul Amerika mentőcsomagokkal és hitelszerződésekkel kapcsolatos megközelítése is jóval rugalmasabb, mint a német álláspont. Ők ezt is piaci aktusnak tekintik, ahol a kockázatot mind a két félnek viselnie kell. Valószínűleg ezért is jelezték Merkelnek, hogy a megegyezésnek ésszerű volna adósság elengedést is tartalmaznia, miután a helyzet tarthatatlanná vált.

A növekedés krónikus hiánya, az adóssághegyek magas szinten történő megrekedése, a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése , így a társadalmi elégedetlenség mindenhol belső szavazói átrendeződést indíthatnak el, ami jelentős mozgatórúgója a későbbi ellentéteknek. Természetesen a görög válság egyben lehetőség is az egység megteremtésére, de az érdekkonfliktusok kisimítása nem lesz egyszerű és fájdalommentes folyamat.