Ugyan egyelőre nem tudni pontosan, milyen közvetlen kapcsolat van a kínai reccs és a friss, drasztikus romlást festő európai gazdasági adatok között, de mindenképp figyelemreméltó az egybeesés, merészebben fogalmazva: begyűrűzés a lengyel,az angol vagy a török gazdaságba. Ha máshogy nem, legalább pszichológiai szálon biztosan elérte az európai üzleti szférát a romló bizalmi környezet, ami mostanra már konkrét előretekintő gazdasági adatokban, indikátorokban is érződik. A súlyosabb következmények pedig csak ezután érkeznek. Azt követően, hogy 6 éves mélypontra zuhant az augusztusi kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index (az éjszakai órákban jelent meg a szám), további zsugorodást jelezve (az új export megrendelések 11 hónapja esnek), ma délelőtt Európában a következő adatokat tették közzé:

  • Júliusról augusztusra tovább csökkent a lengyel beszerzési menedzser index (PMI), az új megrendelés állomány már alig vetít előre növekedést.
  • A hasonló török adat viszont nem csak ütemben jelez visszaesést, hanem abszolút értelemben is. Az új megrendelések állománya a nyolcadik egymást követő hónapban süllyed. A foglalkoztatás 2009 júliusa óta második alkalom, hogy csökkenést jelez, a cégek sorozatban építenek le. Eközben az inflációs nyomás nem enyhül, részben a líra folyamatos gyengülésének köszönhetően.
  • Angliában az augusztusi szám a második hónapja eső új export megrendeléseket tükröz, és két éve először csökkent a foglalkoztatás. Igaz, itt legalább az új megrendelések némi bővülést mutatnak az előző hónaphoz képest, de a fő indikátor itt is elmaradt a várakozásoktól.

Közben a piacok beindították a veszteség generátort: az amerikai határidős indexek ma is komoly, két százalékos, már-már pánikszagú zuttyot vetítenek előre.

Egyébként, hogy érzékeljük, mennyire jelentős a kínai hatás, egy szög-egyszerű, jéghideg számítással szemléltetném: ha feltételezzük – teljesen irreálisan – hogy minden egyes bevándorlót teljes egészében az uniónak kellene eltartania átlagos szinten, akkor minden tized százalékpontos növekedésből cirka 300 ezer bevándorló ellátását lehetne finanszírozni. Ha egy százalékponttal nagyobb a növekedés (és szintén irreálisan feltételezzük, hogy a költségvetések többlet bevételét erre költik), az 3 millió bevándorló költségét fedezné. (Az a feltétel, hogy a GDP-növekedés legalább 60%-ban csapódjon le “tisztán” a költségvetés bevételi oldalán.)