Az amerikai cégvezetés, a Mohó Sapiens rászokott a cuccra: saját részvényekkel telik a buksza. Már rég nem a klasszikus tőkeáramlás határozza meg Amerikában a részvények értékeltségét, az árfolyamokat, hanem átvette a hatalmat a vállalatok saját akciója, mint a SkyNet a Terminátorban. Az előző 10 évben a cégek több saját részvényt vásároltak vissza, mint amennyi pénzt a FED eddig “nyomtatott”. Ez nagy baj, ugyanis torzítja a piaci viszonyokat, kettő: elégeti a vállalatok jövőbeli lehetőségét.

“Amit pusztán pénzért csinál az ember, azt rosszul csinálja.” (Jules Verne)

A FED döntése milyen hatással lehet az amerikai adósságokra. Ha emelne a FED kamatot, ez mit okozna?

Itt nem csak piaci és tőzsdei hatásokról van szó. Ténylegesen a gazdaság szereplői is megérezhetik a finanszírozási költségek növekedését. A következő 5 évben mintegy 4 ezer milliárd dollárnyi vállalati kötvény, adósság jár le Amerikában, ami több, mint a GDP 20%-a. Már ebből a szempontból sem mindegy, hogy a vállalatok a következő 5 évben milyen kamatköltségekkel kalkulálnak. A várható kamatemelés miatt – nyilván nem tudjuk pontosan mikor, de előbb-utóbb lesz – erre felkészülve a cégek megpróbáltak már elébe menni ennek az eseménynek, részben újrafinanszírozni korábbi adósságaikat. 2015 első félévében a befektetési kategóriájú nagy és fizetőképes vállalatok (blue chip-ek) kötvénykibocsátása 50%-kal nőtt a korábbi évhez képest. Ugyanez a növekedési ütem a bóvli (nem befektetési kategóriájú, magas kockázatú) cégeknél 21% volt. Érezhetően az elmúlt napokban is megnőtt az érdeklődés a kötvénykibocsátásokra, a vállalatok elkezdtek egy picit pánikolni is a szeptemberi FED-ülés előtt. Ráadásul az amerikai vállalatok adósságállománya jóval meghaladja a 2008-es szinteket, 2002-ben lehetett tapasztalni hasonló mértékű eladósodottságot. A vállalatok adósságszolgálata az előző 12 havi eredményekhez képest – ha még ki is igazítunk a szintén duzzadó készpénz állománnyal – 2008-as szintekre tért vissza, azaz 7 éves csúcson ( a ráta 2,57 egészen pontosan). Tehát egyrészt túl nagy adósságon ülnek az amerikai cégek, amelynek ráadásul a felhasználási célja nem a jövő növekedését megalapozó beruházások, innovatív fejlesztések, hanem elsősorban saját részvény vásárlás, osztalékfizetés és újrafinanszírozás. Ez az, ami aggályos, hiszen, ha elkezdenek emelkedni a kamatok, a finanszírozási költségek, akkor pénzügyi egyenleg, a megtérülés romolhat, így a visszafizetés kockázata megnő. Hiszen nincs olyan produktum a jövőre nézve, ami kitermelhetné, megteremthetné a most csúcsra menő adósságok későbbi forrását. 

Ez mennyire általános az amerikai cégeknél és milyen mértékről van szó, ha saját részvény vásárlásról beszélünk?

Ez sajnos – kis túlzással – az egész amerikai vállalati szektorra igaz. Egyrészt a legjelentősebb cégek is ezt a stratégiát követték, követik. Lásd Apple, melynek most már 200 milliárd dollár értékű saját részvény vásárlási és osztalék programja van. De összességében is rekordot dönthet ez az év. Ezt a stratégiát előszeretettel alkalmazta szinte minden egyes cég menedzsmentje, már csak azért is, mivel ezzel mesterségesen lehet növelni az egy részvényre jutó nyereséget – hiszen csökken a részvényszám. Durva számítás szerint 2010 óta az amerikai vállalatok profit növekedésének felét a saját részvény vásárlásokra lehet visszavezetni.

Mindezt mi indokolta?

A zsé. Egyrészt nem volt elég szigorú a szabályozás. Másrészt nem látnak előre a cég vezetői, ami a működést, stratégiai számokat illeti. Mivel a horizont lerövidült, sokan úgy vannak vele: ha már nem tudják megjósolni a cég működésének következő 5 éves teljesítményét, legalább a saját bukszát tömjék meg (és feltupírozzák a cég eredményességét.) Hiszen nagyon sok vezető érdekelt a részvények emelkedésében, jövedelmük jelentős részét részvényekben, kedvező dolgozói, vezetői konstrukcióban kapják, (és vagyonuk jelentős része is ebben áll.) Minél jobban felhajtják az árfolyamot, annál nagyobb jövedelemre tesznek szert.

A szabályozás nem tesz ez ellen semmit? Ezt ott a vezetőknek be kell jelenteni, nem?

Jelenteni be kell, csakhogy itt a probléma rendszerszintű. A saját részvény vásárlások az előző években óriási mértékben hajtották fel az árfolyamokat. Tehát itt a részvénypiacon már nem arról van szó, hogy a megtakarítások alapokba történő áramlása határozta volna meg a vállalatok részvényeinek a teljesítményét. Az, hogy havonta 3-4 vagy 5 milliárd dollár hagyja el a befektetési alapokat vagy éppen érkezik, ez nagyságrendben eltörpül ahhoz a mennyiséghez képest, amit a cégek költenek a saját kasszájukból részvényeik megvásárlására. Becslések szerint ez az összeg ebben az évben el fogja érni az 1 000 milliárd dolláros határt osztalék fizetéssel együtt. Ez messze meghaladja azt a volument, ami éves szinten a megtakarítások be- és kiáramlását jelenti. (A 2000-es dotcom lufi pukkanása előtti csúcs évben mintegy 200 milliárd dollár megtakarítás áramlott be a befektetési alapokba.) Vagyis már rég nem a klasszikus tőkeáramlás határozza meg Amerikában a részvények értékeltségét, az árfolyamokat, hanem átvette a szerepet cégek saját akciója, mint a SkyNet a Terminátorban. Ez nagy baj, ugyanis torzítja a piaci viszonyokat, kettő: elégeti a cégek jövőbeli lehetőségét, hiszen, ha szükség lesz majd jövőbeli új beruházásokra vagy korábbi amortizáció pótlására, akkor nem lesz elég forrásuk, vagy csak sokkal drágábban. Ez valamilyen szinten a jövő felélése. Nyilvánvalóan ebből a menedzsment rövid távon jól jár, mert hogy a részvényárak emelkedésével ők megtömik a saját pénztárcájukat (amennyiben időben el is adják). Sajnos ez a hozzáállás majdhogynem általánossá vált az amerikai cégek vezetése között.

Nyilván ezeknek az akcióknak van egy egészséges szintje, a probléma, hogy ezt átlépik?

Igen, ez így van. És az amerikai GDP hiába nőtt a második negyedévben 3,7%-kal éves szinten, ehhez a vállalati beruházások mindösszesen 0,4%-kal járultak hozzá. Ez volt 2% fölött is a 2008 előtti időkben, tehát az arány borult fel, de nagyon.

A Gazdasági Rádióban Szűcs Péter műsorvezetővel beszélgettünk a témáról: