Életszínvonalat tekintve hány esztendő kell hazánknak, hogy kinőjük az előző elvesztegetett tíz évet?
Ilyen hosszú távra senki nem tekint előre, pláne a jelenlegi aktuális globális folyamatok tükrében. Az előző kérdésben megfordítanám az aspektust: nem a lakosság érzi a növekedést, hanem pontosan az előző évek adósság-, és hiteltörlesztése, a csökkenő energiaárak révén tudtak kicsit többet költeni az állampolgárok, a háztartások, és ez járult hozzá a növekedéshez. A növekedést akkor érezné a bőrén igazából a lakosság, ha ez több évig fennmaradna, és ezzel bővülne a költségvetés mozgástere is például növekvő közvetlen támogatások vagy adócsökkentések kihasználásával. De ehhez több éves, 3-4%-os ütemű gazdasági növekedés kellene. Ehhez képest eddig az előző másfél évben beszélhetünk kiugró növekedésről, ami ráadásul az előző félévben le is lassult. Akkor leszünk képesek ténylegesen közelíteni a nyugat-európai életszínvonalhoz, ha a szórványosan jelentkező kapacitásnövelő beruházások mellett minden egyes szegmensre kiterjed ez a fajta beruházási kedv, megjön ilyen szempontból a külföldiek étvágya. Csakhogy – ezt elemeztük korábban is – a beruházások alacsony szintje nem csak magyar, hanem globális, európai betegség. Ilyen szempontból nagyon nehéz dolga van minden olyan országnak, amely az elmúlt 10 vagy 20 évben elszalasztotta a felzárkózás lehetőségét.
Pánikol a fél világ, nem csak a részvényeket, hanem a nyersanyagokat is öntik a befektetők. Mi mit érzünk ebből, mi áll a háttérben?
Pontosabban minden a nyersanyagokkal kezdődött. Hiszen gyakorlatilag két és fél, három éve folyamatosan esnek a nyersanyagpiacok. Legutolsó árupiaci termékként az olaj kapcsolódott be ebbe az eladási hullámba, amikor egy évvel ezelőtt áttörte a 100 dolláros hordónkénti szinteket, 110-120 dollárról immár 40 dollár alá szakadt a fekete arany ára. Ezt elsősorban a nyersanyagtermelő, egy lábon álló feltörekvő országok érezték meg. Viszont a nyersanyagpiaci összeomlásnak az volt az oka, hogy Kína elkezdett lassulni. Érezhető volt a nyersanyag iránti kereslet visszaesése. Az utolsó pár hónapban egyre romló híreket kaptunk Kínából. Már nem csak arról volt szó, hogy a korábbi növekedési ütem picit lassul, hanem májusban, június, július, augusztusban már ténylegesen az előző évhez képest is visszaeső adatok jelentek meg. Többek között nagy autógyártók kezdték el visszavágni éves bevétel tervüket a kínai belső piacra vonatkozóan, de elkezdtek csökkenni a Kínával szoros kereskedelmi kapcsolatban álló partnerországok exportjai is. Így például Dél-Koreában augusztus első 20 napjában az export 12%-kal esett vissza az előző évhez képest, míg a hasonló szám Tajvanban 14%-os csökkenést mutat. Tehát nagyon komoly válság látszik kibontakozni. És nem csak az a baj, hogyha lassul Kína, azzal az egész világ növekedési kilátásai romolnak – hiszen eddig Kína adta a teljes világgazdasági növekedés mintegy felét – hanem úgy néz ki, hogy egy hitelbuborék is kipukkanóban van. Tehát egyszerre van jelen egy recessziós, lassulási kockázat és adott esetben egy Lehman-csődhöz hasonló hitelválság kibontakozása. Ha ez a forgatókönyv következik be, akkor bizony nem csak visszaeső járműgépipari kereslettel, megrendelés-állománnyal kell számolni, hanem növekvő finanszírozási költséggel, növekvő költségvetési nyomással, és egyre ingadozóbb devizákkal. Magyarország abból a szempontból szerencsés helyzetben van, hogy elkezdtek minket a közép-kelet-európai régióhoz sorolni, amely országok tipikusan nem hitelből finanszírozták az előző pár év vagy 10 év növekedését, nagyon szerény adósság ütemet tudnak felmutatni. Valamilyen szinten menekülő eszközként is tekintenek most a befektetők erre a régióra. Piaci szempontból tehát kisebb lehet emiatt az érintettségünk, viszont ha tényleg bekövetkezik a vészforgatókönyv, egy globális teljes lassulás megspékelve egy további piaci pánikkal, akkor nem lehet kizárni azt, hogy az idáig jól teljesítő magyar növekedés visszaesik nulla százalék közelébe. Tehát visszafog ebben az esetben az egész környezet mocsarasodni és föl lehet készülni akár évekig tartó nagyon alacsony növekedési környezetre.
Mi várhat ránk, ami a hazai valuta kurzusát illeti?
Muszáj először egy kis kitérőt tenni még külhonba. Tehát szerintem már két éve devizaháború zajlik a világban. Gondoljunk csak arra, hogy a japán jen közel 70%-kal gyengült az amerikai dollárhoz képest két év alatt. A brazil real, az orosz rubel, a mexikói peso 30-50%-kal értékelődött le az előző másfél-két év során. Mutatja pontosan a szerkezeti válságnak a súlyát az a tény, hogy hiába történtek ezek a félig automatikus leértékelődések, jottányit sem javult ezekben az országokban a kilátás. Látszik az, hogy önmagában egy kínai jüan leértékelés nem lesz képes megoldani a kínai gazdaság problémáit, azt a gondot, hogy 6-7 év alatt a teljes magán- és államadósság a GDP-hez képest 140%-ról 300% közelébe kúszott. Azt a problémát, hogy dollár százmilliárdokat költöttek semmibe vezető autópályákra, fantom város-, üzletrészekre, felhőkarcolókra, felvevőpiaccal nem rendelkező szénbányák megnyitására. Van egy óriási, 28 ezer milliárd dollárnyi hitelbuborék, ami másfélszerese az amerikai gazdaság méretének. Ezt már nem lehet megoldani önmagában leértékeléssel. Ideig-óráig lehet tompítani, de ha olyan leértékelést vezetnének be, amely tényleg enyhíthetné a válságot, az viszont szinte egyből belső inflációt okozna (hasonlóan Brazíliához), tömeges elégedetlenségi hullámmal. Tehát itt már nincs jó megoldás, de kétségtelen vannak olyan eszközök még a kínai vezetés részéről, amelyek egyébként bármelyi válság idején is, késleltethetik a tényleges hatásokat. Igazából két valós forgatókönyv merül fel: a kínai gazdaság földbe áll, recesszióba süllyed vagy „csak” közelít a 0%-os növekedési ütemhez. Szerintem ez a két út van közép távon nagyjából. Persze a heti, havi távlatokat még tudja befolyásolni egy esetleges kínai beavatkozás.
A forintra kitérve: a magyar magán adósság szolgálat csökkenése, amely 2010 óta 25%-kal mérséklődött, és az államadósság növekvő trendjének a megállítása az ténylegesen enyhítette a magyar kitettséget. Olyan megingás a forintnál vagy az állampapírpiacon talán már nem jön, mint a 2011-es eurózóna válságakor vagy 2008-ban a Lehman-csőd kitörésekor, de ingadozási periódus elképzelhető. Nem elsősorban piaci kapocs van a magyar gazdaság és a kínai lassulás között, hanem reálgazdasági hatások érvényesülhetnek legalább olyan súlyos problémákkal, mint a 2010-11-es időszakban, csak ennek nem lesznek olyan látványos piaci jelei.
A hazai valutát tekintve milyen sávban kell gondolkoznunk az euróval szemben?
Azt gondolom, hogy ennek a vége gyengülés lesz, tehát fogunk itt látni akár 330-as euróforintot is, de nem lennék meglepve, ha átmenetileg – pont az előbb említett menekülési státuszt kiérdemlő közép-kelet-európai régió miatt – a forint beerősödne 300 alá is az euróval szemben. Viszont van még egy csatorna, ahol érezhetjük a válság negatív hatásait: ha eléri Európában az adóssághegyeket a válság, akkor újra kell tervezni a következő 7 éves európai uniós forrás ciklust.
Az interjú Szajlai Csaba műsorvezetővel az alábbi linken elérhető: