„Alapjövedelmet mindenkinek! Alanyi jogon.” Az ötlet önmagában nem értelmezhető. Ugyanis nincs rá érdemleges történelmi példa. Így a hatásmechanizmusok sem ismertek. Persze ez még nem jelenti helyből, hogy ne működhetne jól bizonyos feltételek között. A mélyszegénység orvoslása, a szegény réteg kiemelése azonban sokkal összetettebb társadalmi probléma.

Mit tudunk globálisan? A világ a piacgazdaságoknak köszönhetően fejlődik, még akkor is, ha ennek súlyos környezetszennyezési és egyéb anomáliái jelentkeznek. A versenyből (ami persze nem tökéletes) az is következik hogy a társadalmi egyenlőtlenségek nőnek. Ugyanakkor a mélyszegénység enyhül. Tehát a tehetősebb rétegek relatíve még gazdagabbak lettek az alsó osztálynál, ellenben a „vízszint” emelkedésével a mélyszegénységből is emberek százmilliói kerültek ki. Ez persze a 2000-es évek közepétől nem igaz Magyarországra, no de gazdasági fejlődés, növekedés sem ment végbe.

Vagyis abban a közhelyszerű állításban mégiscsak lehet némi igazság, hogy egyik fő cél mindenekelőtt a gazdaság növekedése, minőségi fejlődése kell, hogy legyen. Ha ez nincs meg, semmilyen átfogó társadalompolitika nem lehet hatékony tartósan. (Ugyanakkor az is igaz, hogy egészséges tudatú, eligazodni képes társadalom nélkül nincs tartós gazdasági fejlődés sem. Hogy mikor melyik erősebb magyarázó tényező, az valószínűleg időszakról időszakra változik.)

Természetesen azt is látni kell, a gazdasági növekedés sem elégséges önmagában a szegénység mérséklésére. Ettől függetlenül is komplex szociál – és társadalompolitikai vízióra lenne szükség egy minél szélesebb körű konszenzussal a háttérben. Az oktatási és egészségügyi rendszertől, ellátásoktól nem lehet függetleníteni, mert ezek mind-mind részei a társadalom életkörülményeinek, alapvetően határozzák meg a jelent és a jövő esélyeit. Az ultra gazdag országok ezt a szétválasztást megtehetik, és alanyi jogon utalhatnak jövedelmet, de mi most abban a helyzetben vagyunk – magas adósság állomány és alacsony növekedési potenciál miatt – hogy minden elköltött forint hatékonysága számít. Alanyi jogon jövedelmet juttatni egyszerűen túlmutat pénzügyi lehetőségeinken.

Itt személy szerint a rászorultság elvét emelném ki, valamint hosszabb távon az oktatás fontosságát. Az igaz, hogy mindig mindenki nem dolgozhat , de a tanulás esélyét mindenkinek meg lehet adni. Az utóbbi megtérül.

Az alanyi jogon járó jövedelmek helyett az alanyi jogon járó oktatás színvonalának fokozatos emelésére helyezném a hangsúlyt (ami szintén egy másik összetett probléma), azon túl persze, hogy a lét alapvető feltételeit minden rászorulónak biztosítani kell. Már csak azért is, mert nagyon szegénynek lenni méltóságában is megalázó, a segítség erkölcsi kötelesség egyben.

Szintén unalomig gyötört mantra, de igaz, hogyha a jól képzett munkaerő és a kreatív gondolkodók rétege bővül, akkor azért megnő az esély a munkahelyek számának növelésére is, akár sikerpályát befutó magyar cégek külföldi piacra való termelésével, akár magas hozzáadott értékű termelési láncban lévő külföldi vállalatok itteni beruházásai révén.

Végül, de nem utolsó sorban, a szegénység, főleg a mélyszegénység és rászorulók támogatása, felkarolása nem kizárólag az állam, hanem legalább ilyen súllyal kellene, hogy legyen a tehetős réteg feladata esetleg civil szervezetek közvetítésével. Azonban ez sem mehet puszta parancsszóra, hanem a szolidaritás elvének kellene hajszálereken eljutni mindenki, de anyagi lehetőségeinél fogva elsősorban a mélygazdagok társadalmi tudatába. Hiszen, ahogy a szegények, a gazdagok is tükrei egy gazdasági, kulturális berendezkedésnek.