A Gazdasági Rádióban értékeltük a napokban megrendezett gazdasági fórumon Nagy Márton (Magyar Nemzeti Bank jelenlegi alelnöke) és Surányi György (volt jegybankelnök) között kirobbant éles szakmai pengeváltást. (A vitáról több orgánum is beszámolt: link1, link2.)
Nemigen emlékszem olyan gazdasági fórumra, ahol ilyen parázs vita alakult volna ki. Persze szakmai közönség előtt zajlott, de az előző néhány évben ilyen nyílt konfrontációt nem tapasztalhattunk. Te hogy látod: a valós problémákról beszéltek a felek, vagy egyfajta szekértábor szaga volt a vitának?
Jegybankárok vitáztak. Ilyenkor óhatatlan, hogy mindig kicsit (vagy nem is kicsit?) túl van értékelve a jegybankárok feladata, funkciója és önmagában a monetáris politika szerepköre. Ahogy egyébként a Lehman-csőd óta a globális jegybankok beavatkozásával szerintem mindenhol túl van dimenzionálva a nemzeti bankok szerepe, akcióinak hatása és a jövőbeli terhek, felelősség kérdése szintén. Ráadásul fogalmak is kavarodnak, kavarodtak a vitában. Beszéltek a felek a jegybank függetlenségéről. Volt szó mozgástérről vagy ezzel kapcsolatos fogalmakról, de ezeket nem kellene keverni, vagy legalábbis érdemes volna tisztázni, milyen kontextusban használjuk őket.
Akár kis, nyitott országról beszélünk, akár nagyobbról, mint az Egyesült Államok, egy jegybank sohasem lehet teljesen független abban az értelemben, ahogy ezt a vitázó résztvevők értették. Hiszen a FED (amerikai jegybank) minden lépése is visszahat önmagára a FED-re és a célkitűzéseire globális viszonyok befolyásolásán keresztül. Tehát ebben a globalizált világban még egy óriás szereplő lépése is befolyásolja önmaga pályáját a későbbiekben. Így ő sem független, sőt sok esetben jóval erősebben függ a saját lépésétől az a gazdasági, pénzügyi környezet, ami meghatározza a mozgásterét, mint egy kis nyitott ország esetén. De ez a viszony, a visszahatás erőssége mindig ciklus- és periódusfüggő.
A függetlenséget gondolom általában a döntéshozatalra szokták érteni, tehát, hogy a politika nem szólhat(na) bele a jegybank dolgába…?
Ez így van, de ezért mondtam, hogy itt ebben a vitában a függetlenség úgy merült fel, hogy mennyiben vonhatja ki magát a magyar jegybank a nemzetközi folyamatok alól. És itt is keverednek nézőpontok: hiszen mi is történt az előző években? A jegybank szempontjából volt egy rendkívül kedvező inflációs környezet. Szinte mindenhol a világon csökkenő vagy nyomott fogyasztói árakkal szembesültek a gazdaság szereplői. Ez mindenhol meg is növelte a jegybankok mozgásterét. De ez nem egyenlő a függetlenséggel. Az, hogy a mozgástér nő, mert a monetáris célkitűzéseket mindenhol segíti az alacsony infláció, ez csak azt jelenti, hogy lehetett kamatot csökkenteni és adott esetben lehetett eszközvásárlási programokhoz nyúlni vagy a magyar jegybank esetében beindítani a növekedési hitelprogramot.
Azt azért ne begyük el a jelenlegi jegybanki vezetéstől, hogy az előző vezetés még hitelprogramot sem indított és sokáig tartotta a magas alapkamatot. Bár a forint azóta sokat gyengült, de az előző időszak azt bizonyítja, hogy lehetett volna jóval alacsonyabb az alapkamat.
Igen, de azért itt is periódusfüggő cselekvőképességről, (fokozatosan alakuló) mozgástérről beszélünk. És igen, a lényeget részben meg is fogalmaztad: a monetáris politika fő funkciója és hatékonysága ott van, ha időben felismerik egy periódus adta lehetőséget. Ebben a tekintetben a jegybank (jelenlegi vezetése) bátran vágott kamatot. Ez a lehetőség tehát ilyen szempontból ki volt pipálva. Ugyanakkor ez a kedvező környezet (sem a külső, sem a belső) nem a jegybankon múlt. Itt megint nem függetlenségről beszélünk, hanem átmeneti mozgástér növekedésről. Elképzelhető a mérleg másik serpenyőjében olyan helyzet akár egy év múlva, amikor ugyanilyen forint-euró szintek mellett – és itt nem szükséges feltétlen a Surányi György által említett 340-es euró – a jegybanknak az inflációs célok teljesítése miatt kamatot kell emelni, szigorítani kell. Vagyis, ad absurdum, az előző pár évben volt egy rendkívül kegyes környezet. De a mozgástér, ha változik a nemzetközi környezet, elkezdhet szűkülni. Másrészt, a jegybank másik fő célja az infláció mellett az árfolyam stabilitás fenntartása, a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése. Itt meg azért nőtt főleg a mozgástér, vált könnyebbé a jegybank feladata, mert volt egy természetes adósságcsökkenés Magyarországon. Úgy fizették vissza a magyar gazdaság szereplői a korábban, 2009-ig felvett hiteleket, mint a katonatiszt. A lakosság és a vállalkozások, vállalatok egyaránt. Itt nyilvánvalóan kellett egy költségvetési szigor is. Tehát egy költségvetési fegyelem és természetes válság utáni alkalmazkodás ténylegesen létrehozott egy erősebb egyensúlyt, ami szintén hozzájárult a jegybank célkitűzéseihez.
Azt mondod, a jegybankok mozgástere akkor behatárolt például a gazdaságélénkítésben is. A következő év lehet, amikor visszavonulót kell fújni a magyar jegybanknak akár a növekedési hitelprogramból, akár az erőltetett ütemű kamatcsökkentésből?
Mindenképp tisztábban kellene látni. Ez pedig globális folyamat is lesz szerintem, hogy a szereplők elkezdenek a földhöz közelíteni, ami a jegybankok politikáját és annak hatásait illeti. Volt egy óriási eszközár-emelkedés a jegybanki pénznyomdáknak köszönhetően globálisan. A magyar jegybank megragadta a lehetőséget. A növekedési hitelprogrammal részben kitöltötte azt a finanszírozási űrt a kis- és középvállalkozásoknál, amit tulajdonképpen a válság utáni helyzet okozott. Segített finanszírozni a versenyszféra egy részét és az alacsony kamatokkal (várakozások befolyásolásával is) támogatta az állam finanszírozását. A vitában megemlített reálkamatoknak is csak egy része függ a jegybanktól az alapkamaton keresztül, igazából a közép, hosszú távú reálkamatokat, tényleges (inflációval kiigazított) finanszírozási költségeket a piac határozza meg, a nemzetközi környezet. Ilyen szempontból is túl van lihegve a jegybank szerepe. Nem is beszélve arról, ami a gazdasági növekedésben betöltött funkcióját illeti. Szerintem az előző 10 évben sem volt, és a következő 10 évben sem lesz több a jegybank szerepének a súlya, mint mondjuk 10% a gazdaság növekedési potenciáljában. Ahogy egyébként a világban is ez a súly most messze túlértékelt. Sokkal fontosabb, hogy a kormányzás milyen viszonyokat teremt. Többek között az állami szféra és a versenyszféra között. Milyen szinten hoz létre olyan ösztönző rendszert, ami hosszabb távon megfelelő piaci vértezettséggel ellátott szereplőket termel, nevel ki, amely aztán versenyképessé teszi a magyar gazdaságot. Ilyen szempontból talán sokkal meghatározóbb a kormányzás, a költségvetés, az államháztartás, a kormányzati intézmények és személyek szerepe. Ez igaz globálisan és a magyar viszonyokat tekintve is.
Interjún kívüli megjegyzés: a gazdasági fórum heves beszélgetésének hatásán és az érvek helyességén túl sokkal fontosabb lenne, ha hasonló, gazdasági témájú viták sűrűbben jöhetnének létre. Ráadásul az érvek hangos ütköztetésének a széles nyilvánosság, TV, rádió előtt (is) kellene zajlania: kihozni a fényre a betokosodott elefántcsonttornyokból. Ez nem csak a lakosság pénzügyi kultúráját fejleszthetné, tágítaná a pénzügyi, gazdasági tudást, rálátást adna gazdasági összefüggésekre, de végre az érintett szereplőket is kimozdíthatná abból a részben önként vállalt – sokszor kényelmes – elzárkózásból, ahol úgy érezhették: a magyar össztársadalmi és politikai viszonyok az előző években száműzték őket: a közgazdászokat, és az értelmiség jelentős részét. Természetesen konstruktív vitához kormányzati, állami fogadókészség is szükségeltetik. Enélkül mindannyian szellemi menekültek leszünk.
Részlet a Nagy Márton és Surányi György között zajló vitából a Gazdasági Rádió tudósításában:
A vita elemzése Nagy Károly műsorvezetővel. I. rész:
A vita elemzése Nagy Károly műsorvezetővel. II. rész: