Milyen szerepet tölt be a tőzsde a kínai rendszeren belül?
Kínában az előző 30 évben megpróbáltak részben piaci viszonyokat kialakítani, de a fenti kontroll, a kommunista párt mindenhatósága megmaradt. Ezért szokták a kínai rendszert fél-szerzetként emlegetni: félig piaci, félig diktatórikus. Ennek megfelelően a tőzsdének, a tőzsdei finanszírozásnak sincs olyan hagyománya, mint az angolszász országokban, vagy akár Nyugat-Európában. Így a finanszírozás funkcióját elsősorban az állam, illetve az államhoz kapcsolódó intézmények, vállalatok, bankok töltik be. A finanszírozási szerkezet átalakítása, a magánszféra felé való terelése, külföldi befektetők bevonása a tőzsde felfuttatásával nem sikerült. A kínai tőzsde esése egyébként inkább egy következmény, egy gondokkal küszködő gazdaság tünete.
A kínai ingatlan beruházások útja zsákutca?
A túlhajtott beruházások mellett az urbanizáció egyik mellékszála sem segíti a folyamatokat. Az emberek ugyanis elkezdtek beköltözni a kisebb, közepesebb városokból a több milliós metropoliszokba. Ez azért gond, mert a közelmúlt iroda- és lakóingatlan beruházásainak 70%-a a kis és közepes városokban összpontosult. Ha ezek végképp kihasználatlanok, üresek maradnak, akkor meg lesz pecsételve a projektek megtérülése.
2007-2008-ban a hitel lufi Amerikában durrant ki. Akkor Kínának még volt választása? Most ugyanaz a helyzet, mint Amerikában?
Részben igen, részben eltérő a helyzet. Mivel Kínában pártállami vezetés van, ezért rendkívül fontos, hogy fenntartsák az eddig tapasztalt életszínvonal növekedést.
Tehát a látszat is számít?
Igen, a választások nélküli pártvezetés elfogadottsága, legitimitása rendkívül fontos. Ezt pedig az életszínvonal folyamatos javulása biztosíthatja. Ahogy egyébként a posztszocialista országokban a 80-as években pont ez a fajta elégedetlenségi hullám részben, ami kiváltotta a rendszerváltozást, vagy a korábban senki által sem gondolt új szeleknek megadta a lökést. Tehát ezekben a rendszerekben az életszínvonal nagy úr. A kínai vezetők, hogy fenntartsák a növekedési ütemet, minden eszközt megragadtak. Ha nincs más, akkor hitellel.
Olvastam egy mondatot tőled: a fejlődés és a válság kéz a kézben jár. Ennek mi az oka? Nem lehet fejlődést kiváltani úgy, hogy azt ne kövesse válság? Hiszen a fejlődés egyik mozgatórugója a hitel.
Illetve az optimizmus. A válság pedig pont azért következik be, mert túl sokan válnak optimistává, és túlzott pozitív víziókat támasztanak, amelyet hitellel próbálnak meg finanszírozni, életben tartani.
Ez a mondat azt mutatja meg, hogy addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér? Na, de akkor nem lesz fejlődés…
Ez nem ennyire fekete-fehér. Azt gondolom, a fejlődéshez kell egy fajta kockázat vállalás, optimizmus. De, hogy ennek hol a határa, az már finomhangolás kérdése. Ilyen szempontból – úgy gondolom – Kína elérte a lehetősége határait a Lehman-csődig, 2008-ig. Volt egy 30 éve tartó fejlődés a 80-as évektől kezdve, ami főleg nem hitelből táplálkozott: addig a kínai versenyképesség, a komparatív előnyök, az alacsony munkaerőköltség, az összeszerelő üzemek telepítése és működése létrehozott egy óriási export többletet, amiből a növekedést is finanszírozta. Addig, amíg a tartalékai, a jövedelmek párhuzamosan nőttek az adóssággal. 2008-ban azonban elért egy olyan pontra, ahol muszáj volt fenntartani a látszatot, és akkor nyúlt a szirénhangokkal megerősített hitelfelvétel eszközéhez. Itt azért addig egy óriási fejlődésről van szó, tehát nem arról, hogy zsákutca volt egészében a kínai út. Egy félig olyan törvényszerű megállóról, törésről beszélünk, amely minden fejlődő, felzárkózó ország pályájában előbb-utóbb bekövetkezik. A kérdés, hogy ez a bukkanó egy közepes méretű korrekció vagy egy elhúzódó válság első nagy hulláma. Ez nyilván azon is múlik majd, hogy a kínai vezetés hogyan lesz képes kezelni a helyzetet, milyen eszközökhöz fog nyúlni és a világ többi része erre hogyan reagál. Hiszen senkinek nem érdeke, hogy Kína lehúzza a rolót. Ha viszont a hitel lufi tovább durran, ez elérheti a 2008 óta másfélszereződő amerikai és európai államadósság-hegyeket, amely akár egy Lehman-csődhöz hasonló helyzethez is vezethet.
A teljes beszélgetés Szebeni István műsorvezetővel a Parlament TV Investor műsorában: