Egy anyagi felvilágosodás tanúi vagyunk. A jobb élet nem, de a jobb életre való törekvés alanyi jog. Főképp, ha a tömegek azt látják, hogy sokszor valós teljesítmény nélkül miként tesznek szert hatalmas vagyonra a korrupt vezetők, miközben a saját lehetőségeik erősen korlátozottak és nincs perspektíva. Az elégedetlenségi hullám azonban nem végtelen. Itt az a kérdés, hogy lesz-e egyensúly, ahova az inga visszaleng: az öntudatra ébredés és a valóság kegyetlen meztelensége között valahol.

Hogyan lehet Szíriát és Kínát egy platformra hozni?

Picit messzebbről kell indítani, hogy képbe vagy összefüggésbe hozzuk ezt a két országot. Egyébként nem csak Szíriát, hanem más szegény közel-keleti országot is említhetnénk, ahol nem szaudi vagy kuvaiti szinten élnek. Hogy mi a kapocs? A társadalmi feszültségek, az elégedetlenség növekedése. Kínában is végbement egy fejlődési folyamat. Volt egy 25 év óta tartó 10% fölötti gazdasági növekedés jóléti gyarapodással. Mindez erős urbanizációs tendenciával: míg 1980-ban csak a lakosság 18%-a élt városokban, addig mostanra ez az arány 60%-hoz közelít. Tehát nem biztos, hogy a folyamat legvégén vagyunk, de nagy része biztosan lezajlott. Mindezekkel együtt megnőttek, nőnek az igények is. Az internettel, a globalizáció technológiai vívmányaival napi kapcsolatban vannak a társadalom tagjai, tisztában vannak a körülöttük lévő világgal. Egyrészt látják, hogy élnek távoli, nyugati országokban. Egyúttal azonban tapasztalják azt is, hogy a saját környezetükben hogyan élnek a meggazdagodott, akár korrupt elitnek a tagjai. Ez a fajta összehasonlítási lehetőség megnövelte a türelmetlenséget, elégedetlenséget. Egy anyagi felvilágosodás zajlik, a francia forradalom jóléti vetülete: a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelszavak skandálása nem jogi, hanem elsősorban materialista, életviteli formában, igényben jelentkezik ezekben a társadalmakban. (Bár a megmozdulásokat is általában az anyagi nyomor indítja el közvetlenül; “a forradalmakat üres gyomorral vívják.”)

Kínában ráadásul nem is egységes a gazdaság az ország területén. Amíg leginkább az északi régiókban érezhető a gazdasági visszaesés, a munkaerőpiaci gondok itt jelentkeznek.  A hagyományos termelő iparágakban már nem találni munkást a gépsorok mellé sokszor még havi 500 dollárért sem (a helyi minimálbér több, mint kétszerese, 140 ezer forintnak megfelelő összeg). A déli régió mindeközben továbbra is dinamikusabban fejlődik, viszont a gazdaság, a munkaintenzív iparágak szerkezete itt is óriási átalakulásban: elsősorban nem a gépsorok mellé keresnek fizikai munkásokat (ezek a folyamatok robotizálva lettek), hanem például a kiszállításokhoz (online megrendelések teljesítéséhez) toboroznak élő munkát sokszor embertelen hajtással, körülmények között.

Ezzel együtt minden régióban öntudatára ébredt a kínai munkás. Már nemigen vállalnak perspektíva nélküli mechanikus munkákat havi 300-400 dollárért, miközben látják, hogyan boldogulnak a társadalom felső rétegei és hogy élnek mondjuk Európában az állampolgárok. Mivel Kínában lassulás van, beszűkültek a hitelezési lehetőségek is: egy szerényebb körülmények között élő, de feltörekvő kínai állampolgárnak kevesebb lehetősége van meghitelezni a saját életét, előre hozni a fogyasztását. (És közben érzékeli, hogy sokszor valós teljesítmény nélkül, miként tesznek szert hatalmas vagyonra a korrupt vezetők.) Ugyanez a fajta elégedetlenség megspékelve természetesen a háborús helyzettel növeli a társadalmi türelmetlenséget a Közel-Keleten is és arra késztetett tömegeket, hogy elinduljanak egy jobb élet reményében Európa felé. Így azt gondolom, a társadalmi elégedetlenségeknek a gyökerei – még akkor is, ha van különbség polgárháborús helyzet és kínai gondok között, de – egy forrásból táplálkoznak.

Persze vannak kedvező hatásai is a gazdasági lassulásnak: léteznek olyan kínai vállalatok, akik azt érzik, a válsággal könnyebb munkaerőt találni bizonyos pozíciókba. Nyilvánvalóan az elégedetlenségi hullám nem úgy megy, hogy mindenki egyszerre lázad fel magasabb fizetésért. Hiszen, amennyiben nagy gond van, egy idő után a munkások rájönnek arra, hogy, ha nincs meló, akkor nincs fizetés se. Itt az a kérdés, hol lesz az az egyensúly, ahova az inga visszaleng: az öntudatra ébredés és a valóság kegyetlen meztelensége között.

Kínában a gazdasági lassulás mellett bizalmi válság is van: az előző 25 évben egyszer sem fordult elő, hogy a kínai politikai rezsimnek ne lett volna fogalma arról, hogy bizonyos lépésére milyen reakciók jönnek és miféle következményekkel kell számolni. Most pedig ezt a fejetlenséget és tanácstalanságot a gazdaság szereplői is érzik, legalábbis az üzleti szféra beszámolói ezt a helyzetet festik le.

 

A Gazdasági Rádióban Nagy Károly műsorvezetővel beszélgettünk a témáról. A teljes interjú: