Az alacsony infláció, az olajárak zuhanása mind csak tünet: a korábbi buborékgazdaság leeresztésének – egyébként pozitív hatásokkal is járó – szükséges következményei. Európa pedig ugyanolyan hibás, felszíni – a lényegi problémákat tovagörgető – válaszokat ad, mint a migráns ügyben. A Trend FM-ben Nagy Károly műsorvezetővel beszélgettünk.

Amerika, Kína és Európa viszonylatában monetáris feszültségek vannak. Ellentétes érdekek kezdenek kirajzolódni. Vajon miért?

Úgy fogalmaznék, hogy reálgazdasági feszültségek vannak, monetárist meg keltenek. Hiszen monetáris, jegybanki eszközökkel próbálják meg kezelni a reálgazdasági lejtmenetet. Az összes nagyhatalom – most éppen leszámítva Amerikát – így Kína és Európa megkísérli a saját devizáját versenyképesebb helyzetbe hozni, kvázi leértékelni kamatcsökkentésekkel, stimulussal, jegybanki beavatkozással. De mivel mindkét pólus egymásnak feszülve próbálja meg gyengíteni a saját fizetőeszközt, ezért innen nincs érdemi változás a cserearányban. Hiszen a feltörekvő blokkokban Kína és Európa, Németország vezérletével is óriási exportőrnek számít (és a belső piacokon is folyik a verseny). Tehát elindult már régóta egy devizaháború, ami úgy látszik, hogy idén begyorsult. Ráadásul az Európai Központi Bank (EKB) nagyon úgy tűnik, hogy egy jó ideje félreértelmezi a negatív inflációs veszélyeket. Folyamatosan azért próbálja meg az eurót gyengíteni, küzdeni az alacsony infláció ellen, mert attól fél, hogy egy negatív árspirál, egy csökkenő fogyasztói árkörnyezet – vezérelve az olajár, s energiaárak zuhanásától – belehajtja az európai gazdaságot egy visszaeső beruházásba, visszaeső fogyasztásba és az eddigieknél is gyengébb hitelezési környezetbe. Ez viszont szerintem nem igaz. Számos példa van Európában arra, hogy az árak igenis megindították a fogyasztást, a mélypontról elindultak a korábban legnagyobb mértékben visszaeső országok, így Portugália, Spanyolország, de a közelmúltban mutatott Franciaország és Olaszország is életjelet. Túl bonyolult ahhoz a kép, hogy az EKB leegyszerűsítse és szinte csak az árcsökkenéstől tegye függővé a gazdaság teljesítményét a modelljeiben. Ez ellen próbál meg túlságosan egysíkúan küzdeni, amit látszik, hogy a piacok is egyre kevésbé fogadnak el.

Milyen mutatót néznél, ha nem az inflációt? A fogyasztást, a kiskereskedelmet? Vagy más jellegű inflációs számítást végeznél?

Ezt ketté kellene választani. Ugyanis szerintem az olaj-és energiaárak, s így valamilyen szinten az infláció is csak tünet: egy korábbi buborékgazdaság leeresztésének a következményei. Így csak a felszínen nem éri meg beavatkozni. Úgy vélem, hogy az egész Európai Központi Bank monitoring rendszere, célrendszere elavult. Itt már régóta hagyni kellett volna a rendszert, a gazdaságot tisztulni (az életképtelen vállalatoktól, bankoktól) és csak vészhelyzetben beavatkozni az EKB-nak. Áthidaló sürgősségi hitelekkel adott esetben kisegíteni bajba jutott bankokat, pénzügyi intézményeket szelektíven. Mint, ahogy a napokban utalt az EKB az olasz bankok potenciális kisegítésére. Mivel a monetáris eszközök csak a felszínen tudnak kezelést biztosítani, ezért a valós, reálgazdasági problémákat eleddig a hatóságok nem tudták hatékonyan megoldani. Egyébként erre utalnak többek között Soros Györgynek a kommentárjai is, aki azt mondja, hogy a migráns válság ugyanolyan tünet, mint az olajárak összezuhanása, az alacsony infláció kezelése Európában. Minden problémát csak tovagörgetnek, tolnak maguk előtt, de a valós megoldásokra az Európai Unió egysége nem képes megfelelő választ adni.

 

A teljes interjú a Trend FM-ben :