“Hit-Nemzetünk:                Nem egységes                        Mit nemzettünk:            Nevetséges.”

 

 

 

 

 

Emelkedő inflációtól, stagnálástól és kötvénypiaci pániktól tart a legbefolyásosabb globális intézmény korábbi elnöke. Erre nálunk, a mellébeszélés Mekkájában is érdemes lehet figyelni. Mert, ha félelme beigazolódik, és hamarosan véget ér az olcsó pénz korszaka, a mi kis gazdasági panteonunk tartópillérei is meginoghatnak. A belső tartalékokra összpontosító finanszírozás mellett a hűségre alapozott piramis szintjeinél a szakmai szempontok helyett politikai, egyéni pozícióbeli, menekülési, felelősség-áthárítási szempontok érvényesülhetnek, mélyítve a problémát. A pénzünk értéke mellett a lehetőségeink és így a jövőnk is elsüllyedhet beláthatatlan időre. 

Alan Greenspan, aki 1987 és 2006 között volt az amerikai jegybank vezetője, (előtte és utána a Republikánus Párt támogatója), a Bloomberg-nek adott terjedelmes és egyben tartalmas interjút. A következő megállapításokat tette:

  • A környezet és a szociális juttatások folyamatosan szorítják ki a hazai (amerikai) megtakarításokat, amelyekkel együtt közvetve meg szorulnak ki a hazai beruházások.  (Megj.: a megtakarítások egyre nagyobb hányada megy el a szociális rendszer finanszírozására.) Márpedig a beruházások alapvető fontosságúak lennének a termelékenység alakításában.
  • Egyébként a termelékenység a fejlett világban mindenhol rendkívül alacsony. E nélkül pedig nincs növekedés, csak stagnálás közeli helyzet.
  • A visszatartó tényezők részben visszavezethetők az öregedő társadalomra és a fenntarthatatlan szociális jogosultságokra, amelyek éves szinten 9%-kal növekednek.
  • A politikai és gazdasági bizonytalanság szintén jelentés mértékben okolható az elmaradó beruházásokért.
  • A 30 éves és 5 éves hozamok közötti különbség soha nem tapasztalt mértékűre ugrott. Ez azt is jelenti egyben, hogy csak a rövidebb életciklusú beruházások finanszírozása tűnik racionálisnak a jelenlegi környezetben, mint a szoftver fejlesztés; a kereskedelmi ingatlanok, építkezések, gyártelepítések nem.
  • A megoldás az általános bizonytalanság eltüntetése lenne. A hogyanra viszont nincs válasz. Márpedig most egy vállalatvezető úgy gondolkozik, hogy nem érdemes 20 évre tervezni, mivel senki sem tudja, mi lesz 20 év múlva a társaság adókötelezettsége (megj.: a megnövekedett állami terhek miatt).  Így olyan óriási diszkontot kell képezni, amikor valaki 10 vagy 20 éves pénzáramot számol, hogy a jelenérték zéróhoz közelít.
  • A stagnálás utáni fázis viszont bizonytalan, de egyre inkább a stagfláció jelei kezdenek kibontakozni: azaz stagnálás és infláció egyszerre.
  • Ugyanis az inflációra egyre több tényező utal. Az egyik, hogy a bérek növekedési üteme már hosszú ideje meghaladja a termelékenységét. A másik pedig, hogy a pénzkínálat növekedése is messze lehagyja immár a GDP termelési kapacitásának bővülését. Márpedig, ha béroldali nyomás van és a rendszerben túl sok pénz kering, ez a legbiztosabb jele az előbb-utóbb megugró inflációnak. Ezek az összefüggések eddig hosszútávon sohasem mondtak csődöt.
  • Ha megnézzük a jelenlegi kamatokat és az inflációt, mondhatjuk, hogy rövidesen egy egészen más pályán találjuk majd magunkat.
  • Az egyik legszilárdabb közgazdasági jelenség, hogy a kamatokban nincs hosszú távú trend. Az angolszász országokban a kamatok 100 éven keresztül – leszámítva a 2. világháború környezetét – 5 és 10 százalék között mozogtak. A mai helyzet sem kivétel – hacsak az emberi tényező nem változott közben meg, de erre kicsi az esély – így idővel kamatokban visszatérhetünk a normál pályához.
  • Ez viszont azt jelenti, hogy a pénz- és tőkepiacok, amelyek most 1-2%-os hosszú hozamokkal számolnak, komoly sokkal és újraárazással néznek szembe. Negatív hozamok és kamatok akkor lennének fenntarthatóak, ha végtelen mennyiségű deviza és megtakarítás állna rendelkezésre. De a valóság egyáltalán nem ez. Szóval lesz egy pont, ahol az egész fordulni fog.

 

Amennyiban Greenspan előrejelzései valóra válnak és a jelenség Európára is átterjed, a mi szarkális! gazdasági panteonunk tartópillérei is meginoghatnak. Az alábbi következményekkel kellene számolnunk közép távon (1-5 éves periódusban):

  • Véget érne az olcsó pénz korszaka. Ezzel a kamatok és az állam finanszírozásának költségei is jelentősen emelkednének, sőt extrém esetben a csatornák is kiszáradhatnának. Ehhez persze az kell, hogy Európában is megjelenjen az infláció és/vagy a kötvénypiaccal szembeni általános bizonytalanság. Mindez megkötné az Európai Központi Bank kezét, korlátozná a további laza politikát. (Ha mégis lazítana egy ilyen helyzetben, az a nominális hozamok és infláció további megugrását jelentené.)
  • Elviekben a magasabb kamatkörnyezet a bankszektor működése szempontjából kifizetődőbb lenne, ám a gazdaság nehézségei miatt nőhetne a rossz hitelállomány és a hitelezés sem bővülne tovább.  Ráadásul a már felerészt magyar tulajdonú bankok állampapírral szanaszét tömött mérlegei is leértékelési nyomás alá kerülhetnek. Az egész banki szegmens komoly leírásra kényszerülhet.
  • Rendszerszinten a kamat- és hozamemelkedést a magyar szereplők sínylenék meg, hiszen a történelmi csúcsra emelkedő kötvények jelentős részét állami ösztönzésre a lakosság vette át a búsás profittal távozó külföldi pénzpiaci szereplőktől.
  • A finanszírozás az EU szempontjából is megdrágulna, amely komoly szigorítási kényszert hordozna az eddig ömlő EU-forrásoknak, főleg 2018-2020-tól. És akkor nem beszéltünk az EU-n belüli konfliktusok lehetséges további éleződéséről.
  • A bezárkózó politikánk ugyan megóvhatna a rövid távú pénzügyi sokktól, de ezzel a leszakadásunk sajnos végképp eldőlhetne. Gyorsuló ütemben kellene saját, fogyó pénzügyi forrásainkra hagyatkozni és finanszírozni az állam megnövekedett forrásbevonási és fejlesztési (közművek, egészségügy, oktatás, szociális rendszer, klientúra és új-burzsoázia) igényét.
  • Az állami elvonásokat ki kellene terjeszteni a külföldi vállalatokról a magyar szereplőkre is, vagy különben elszaladó hiánnyal kellene szembenézni. Az érdekcsoportok és oligarchák közötti harc még jobban eldurvulna. Az amúgy is növekvő feszültség a társadalom egyes rétegei között robbanhatna. 
  • A belső tartalékokra összpontosító finanszírozás mellett a hűségre alapozott piramis szintjeinél a szakmai szempontok helyett pusztán politikai, egyéni pozícióbeli, menekülési, felelősség-áthárítási szempontok érvényesülhetnek, mélyítve a problémát.

Összefoglalva: Szűkülő jövedelmi lehetőségek és a szolgáltatások zuhanó színvonala. Mennyiségi és minőségi értékvesztés. Nagyon-nagyon-nagyon hosszú időre.