Ahol a verseny nem a nemzetközileg elismert piaci teljesítményért, hanem a politikai klientúrába való bekerülésért zajlik, ott baj van. Nem véletlen, hogy jelenleg a világ 1000 legsikeresebb vállalata között (árbevételt, profitot tekintve) nincs magyar cég, és a világ 400 legjobb felsőoktatási intézménye közé sem fért be magyar egyetem. Nálunk lassan az a közmegegyezés is kezd homályosodni, hogy mit értünk méltóságában is elfogadható, elérendő emberi életminőségen, vagy mit értünk piacképes tudás alatt. Ebből fakadóan nincs tudás-alapú gondolkodás, de még tisztelet sem a szellemi eredmény, a kimagasló teljesítmény, vagy egyáltalán a tudományos érvek iránt. Ez az, ami egyre inkább hiányzik a magyar kultúrából, ez tükröződik a magyar vállalkozások hozzáállásában. Mindenki azt keresi, hogyan tud kapcsolatot építeni, ebből profitálni, de a piacra senki nem akar kimenni, senki nem akar igazi megmérettetést. Itt a kivétel tényleg csak a szabályt erősíti. Ezért aztán jól definiálható hosszabb távú gazdasági- és társadalompolitikai célok sem léteznek, ahogy a mérhetőség igénye is egyre csökevényesedik. A szabályokat betartó kreativitás és értelem helyett a politikai és hűségbeli előjogok érvényesülnek. Hiába a szakrális mantrák sora, ha szigorúan “gyarló” materiális szempontok szerint Románia 5 éven belül utolér minket, miközben másoktól sokak által leírt mutatókat tekintve folyamatosan távolodunk.

A Trend FM-ben beszélgettünk a témáról.

Főbb pontok

  • Minden csapból az folyik, hogy a magyar növekedés egyik legfontosabb pillére évek óta az EU-s források, vagyis a mesterséges beruházások. Azért mesterséges, mert csak egy jól körülírt területen lehet felhasználni pályázatok által a pénzt, és nem szükségszerűen ott, ahol éppen legmagasabb a természetes megtérülés. Már csak ezért sem lehet hatékony kizárólag az EU-s forrásra alapozott növekedés. De nyilvánvalóan ez egy olyan lehetőség, amely minden, az EU-s átlagtól elmaradó ország a felzárkózás érdekében igénybe vesz. Vagyis, ez csak egy plusz adottság kellene, hogy legyen egy gazdaságban, amennyiben persze tiszta és nem korrupt feltételrendszerben kerül felhasználásra. Csakhogy, Magyarországon eddig szinte ez volt az egyedüli tényező, azt leszámítva, hogy van egy természetes bővülés a lakossági fogyasztásban.
  • Önmagában azonban a fogyasztás bővülése és a növekedés ténye sem ér semmit. Meg kell nézni, hogy a hasonló gazdasági szerkezettel, fejlődési fázisban lévő régiós országok hogy állnak ebben a tekintetben. Itt azt lehet tapasztalni, hogy a nálunk alacsonyabb szinten (pl. Románia) és a magasabb bázison lévő országok (Lengyelország, Szlovákia) egyaránt lehagynak minket minden területen. Persze, a pályázatokhoz, tűzhöz közel-kerülési és dörgölőzési technikák alkalmazásában messze verünk mindenkit.
  • Ha nem sikerül felzárkózni, akkor a minőségi, méltóságteljes emberi élet esélye is szertefoszlik. Fel lehet tenni a kérdést, hogy az EU-s források és az autógyártók mellett milyen tényezői lehetnének még a növekedésnek. Egyrészt maga a fogyasztás is óriási löket lehetne, ha az állam engedné kiteljesedni, kétszámjegyű bővülést lehetővé téve, és nem terelné prémium állampapírba a lakossági megtakarításokat. Sajnos a bankokat szintén az állampapírpiac felé orientálja a klasszikus kockázatokat felvállaló hitelezés helyett. A piacgazdaság természetes motorjainak támogatásával szemben a hatalom megtartása és biztonságos finanszírozás az elsődleges cél.
  • Ellenpélda Románia, amely elkezdett kiszabadulni a mega-korrupció terhei alól (immár több, mint 1200 politikus, jogász, ügyész ellen indult eljárás) és radikális bürokrácia csökkentésbe fogott. Igaz, még mindig nagyon messze vannak egy ideális helyzettől, de így is volt tér az ÁFÁ-t 24%-ról 20%-ra, majd a tervek szerint 19%-ra mérsékelni. Ezek együttes eredménye Románia 5% feletti gazdasági növekedése és 20% közeli kiskereskedelmi forgalombővülése. Ez azt jelentheti, hogy 5 éven belül utolérnek bennünket!
  • Egy egész gazdaságnak tartósan az autógyártás betokosodott fázisa nem lehet a húzóereje. Ha megnézzük az előző 30 évet, hogy a sikeres országok milyen gazdasági szerkezetet mutattak fel, milyen vállalatok tudtak kinőni, felfejlődni piaci működésre épülve, akkor azt látjuk, hogy nem elsősorban autógyártásra, összeszerelésre specializálódtak. Univerzális iparágakban, innovatív szegmensekben nyújtottak kiugró teljesítményt, úgy, mint Finnországban a Nokia vagy Dél-Koreában a Samsung.
  • Nálunk az a fajta széleskörű tudás, és ennek létrehozására irányuló szándék hiányzik, amely ki tudná termelni a kreatív megoldásokat, és ezt ráadásul egy fejlett szervezeti egységbe tömörülve tudna sikeres kisebb, majd nagyvállalatokat kiemelni. Nem véletlen, hogy jelenleg a világ 1000 legsikeresebb vállalata között (árbevételt, profitot tekintve) nincs magyar cég, és a világ 400 legjobb felsőoktatási intézménye közé sem fért be magyar egyetem.
  • A tiszta eredményszemléletű vállalkozói, döntéshozói kultúra hiányát nem lehet kizárólag a Kádár-rendszerrel magyarázni. Vissza kell menni a polgárosodás, a tudásközpontú gondolkodás gyökereihez. Amikor Európában elindult, majd felgyorsult az egyenjogúság elterjedése, a parasztok városba költözése, a munkásréteg kezdeti megjelenése, vagyis a teljesítményre építő középréteg megjelenése és függetlenedése a felső, uralkodói kaszttól, nos, nálunk még mindig a kővé merevedett feudalista viszonyok uralkodtak. Jó 100-200 évvel voltunk lemaradva. A 19. század derekán is úgy nézett ki a magyar társadalom, hogy voltak jobbágyok és voltak nemesek. Az 1830-as években ugyan elindult a jobbágyok felszabadítása, de még később is, nálunk a középosztály kialakulásában nem az arra érdemes teljesítményelvű polgárok, hanem lecsúszott nemesek vettek részt. Vagyonukat elkártyázták vagy rossz gazdálkodással elveszítették, majd előjogukkal élve beejtőernyőztek különböző közhivatalnoki pozíciókba, ahol aztán szintén a rendszer reformálása ellen küzdöttek (tisztelet a néhány kivételnek.) Még ezzel együtt is az 1867-es kiegyezés segítette a polgárosodás kezdeményének kibontakozását, amit aztán a századforduló nacionalista gazdaságpolitikája és az első világháború végképp keresztülhúzott. Azóta nyögjük a hiányzó polgárosodási láncszem terheit, a független gondolkodás hiányát. Nincs tudás-alapú gondolkodás, de még tisztelet sem az igazi eredmény, a kimagasló teljesítmény iránt. Ez hiányzik a magyar kultúrából, ez az, ami tükröződik a magyar vállalkozások hozzáállásában. Mindenki azt keresi, hogyan tud kapcsolatot építeni, ebből profitálni, de a piacra senki nem akar kimenni, senki nem akar megélni a saját tudásából.

A teljes interjú: