Vártál nagyobb bejelentést az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén?

Konkrét lépést senki sem vizionált erre a döntésre. Azt persze mindenki látta, hogy muszáj lesz az EKB-nak valamit mondania a jövőbeli lehetőségekről. Ebben a tekintetben Mario Draghi (az EKB elnöke) ki is jelentette: az EKB – amennyiben szükséges – kész módosítani a jövőbeli eszközvásárlási programján, akár annak méretét, összetételét vagy tartósságát figyelembe véve. De nyilvánvalóan most még nem látni azt, hogy a kínai lassulásnak milyen további negatív hatásai lesznek. Egyébként megjegyzem, hogy a kínai lassulás továbbra is a legkegyetlenebb bevándorló, és ennek következményei sokkal súlyosabbak lehetnek, mint ami most az adatokból látszódik. Draghi utalt arra, hogy a feltörekvő országok lassulása egyértelmű összefüggésben van a kínai problémákkal, persze ennek nem látja senki a pontos lefolyását. Nagyjából ez volt benne ebben a döntésben. Az, hogy havi szinten az EKB 60 milliárd euró értékben vesz főleg állampapírokat, azért ez továbbra is elég komoly piaci beavatkozás. Ezt korábban is sokan kritizálták, hogy mesterségesen tartja lent részben a periférikus államok kötvényhozamait, finanszírozását és ez egy torz üzenet hosszabb távon a piacoknak. Tehát önmagában abban sincs egyetértés, hogy a jelenlegi programnak hosszú távon kedvező hatása van-e egyáltalán.

Lehetséges, hogy szükség lesz az eszközvásárlás kibővítésére a kínai lassulás miatt?

Az, hogy valamilyen beavatkozásra szükség lesz, illetve valamilyen módon kezelni kell majd a kínai lassulás negatív következményeit, ebben mindenki egyetért. Itt megint az eszközök kiválasztásában van óriási vita. Lásd, a Jackson Hole-i konferencia, ahol a jegybankárok előadásokat tartottak az infláció alakulásáról, ennek okairól: mindenki másként látja az infláció dinamikáját, mást jósol és eltérő okokat lát a nyomott árszínvonal mögött. Például az előző másfél év periférikus államainak válságból történő kilábalását – így a spanyol növekedés felgyorsulását – részben vagy nagyrészt az infláció alacsony volta, az alacsony fogyasztói árak segítették, hiszen emiatt tudott felpörögni a spanyol fogyasztás (kedvezőbb helyzetbe kerültek a korábban magas adósság terheit nyögő háztartások). Tehát az a fajta deflációs veszély, amit sokan vizionálnak és félnek a 29-33-as világválság depressziójától, deflációs spiráljától, az most ebben a környezetben teljesen másképp jelentkezik. Egy ideig ezen a szinten az alacsony infláció pont, hogy segít a gazdasági fellendülésben. A jegybankárok meg azért akarják visszatornászni az inflációt a 2%-os célértékre, hogy nehogy egy deflációs spirál, egy stagnálás alakuljon ki. Viszont az e mögött meghúzódó közgazdasági elmélet, már nem biztos, hogy megállja a helyét: eszerint ha mindenki alacsonyabb árakat vár, akkor elhalasztják a fogyasztást és a beruházásokat. Viszont azzal, hogy a verseny nyomja le az árakat – például a technológiai szegmensben – pont, hogy ez ösztönzi a háztartásokat, a lakosságot, a szereplőket a nagyobb fogyasztásra. Tehát azt gondolom, hogy teljesen más most a gazdasági feltételrendszer – részben a globalizációból fakadóan is – mint ezelőtt 70 évvel (vagy akár 15 éve) volt. Nem lehet ugyanazokkal a dogmákkal érvelni már, és ebben van óriási ellentét a különböző jegybankárok és a közgazdászok álláspontjai között is, és hogy milyen eszközt vessenek be a gazdaság élénkítésére.

Tehát biztos lesz valamilyen gazdaságpolitikai beavatkozás, de az, hogy ennek a jó megoldása további eszközvásárlás, ebben a tekintetben is nagy a véleménykülönbség a döntéshozók között. Sőt közben a FED-en is nő a politikai nyomás, hogy kamatot emeljen minél hamarabb.

Biztos, hogy kamatot fog emelni a FED a szeptember 16-17-i ülésén? Olyan hírek vannak, hogy újabb eszközvásárlási programot is indítanának adott esetben.

Ahány FED jegybankár, annyi nyilatkozat. Egy részük azt mondja, hogy az elmúlt egy hónap adatai – megspékelve a kínai lassulással – megkérdőjelezik a kamatemelés szükségességét. Ugyanakkor mások úgy érvelnek – és ez látszódott Janet Yellen (FED-elnök) júliusi szenátusi meghallgatásán is – hogy fokozódik a politikai nyomás: minél tovább halogatja a FED a kamatemelést, annál kevesebb puskaport hagy a későbbiekre, hogyha tényleg szükség lesz egy beavatkozásra. Nem lehet végtelenségig 0 százalékos kamatokkal operálni, hiszen mi van akkor, ha félév, egy év múlva vagy később olyan gazdasági környezettel szembesül a FED és Amerika, ahol további ösztönző lépésekre lenne szükség: akkor nem lesz már hova csökkenteni a kamatokat, miből és honnan élénkíteni a gazdaságot. Ezért sürgetik sokan a FED-et arra, hogyha bármilyen negatív jelek is vannak a gazdaságban, de lépjen: a munkaerőpiac azért csak talpra állt valamilyen szinten, a gazdasági aktivitás mégiscsak jelez valamifajta bővülést (a növekedés a második félévben jóval 3% fölött volt). Tehát nem csak a FED tehet, sőt főleg nem a FED tehet arról, hogy alacsony a növekedés évek óta. Emiatt nem is a FED tudja ezt megoldani, orvosolni. Ő már így is minden eszközt bevetett, de a végsőkig nem lehet elmenni, az összes puskaport nem lehet ellőni egy olyan időszakban, amikor a folyamatok még viszonylag kedvezően alakulnak. Adott esetben fel kell készülni egy gazdasági jégkorszakra, amit nem támogat a kamatok végtelenségig történő 0 százalékon való tartása.

A Gazdasági Rádióban Nagy Károly műsorvezetővel beszélgettünk a témáról ( a beszélgetés 6:40-től hallható):