A magyar adósság felminősítése annyit jelent, hogy belátható időn belül képesek vagyunk magunkat finanszírozni. 2,5%-os növekedéssel is el tudunk vegetálni, ha nem változik az alacsony kamatkörnyezet. Ez az értékítélet azonban az ország, a gazdaság perspektívájáról nem sokat mond. Eközben a gazdaságpolitikának, egyáltalán a politikának fel kellene tenni a kérdést, hogy pontosan mit is akar. Szándékában áll-e előbb a visegrádi országokhoz, majd a Nyugat-Európához történő gazdasági felzárkózást kitűzni fő célként. Ha ezekre igen a válasz, akkor viszont az ehhez szükséges növekedés köszönőviszonyban sincs a gazdaság jelenlegi teljesítményével, és nincs köszönőviszonyban a Varga Mihály által vizionált későbbi 3%-os bővülési ütemmel. Csupán a Szlovákiához történő felzárkózáshoz is 5%-os növekedés és 10 év kellene. Ehhez azonban fel kellene adni a politikai kiszolgálóhad építését, a politikai stabilitást, a döntések egyedüli szempontjaként a feltétlen igazodást. A bérek felzárkóztatását segítené a járulékok és az ÁFA fokozatos csökkentése, de ez sem lenne teljes megoldás. Az igazi feloldást a rendszer fő oszlopainak kirúgása, a piacalapú gazdaság feltételeinek megteremtése jelentené az illiberális demokrácia helyett. Ehhez elengedhetetlen lenne a teljes politikai klientúra leépítése, a rendszerszintűvé duzzadt korrupció elfojtása, a kölcsönös szívességek elvének kioltása, vagyis egy teljes fordulat az állam működési logikájában és szemléletváltás a magyar társadalom gondolkodásában, hozzáállásában. Az persze egyáltalán nem kívánatos, hogy a 2008-2010 előtti szabad és szabályozatlan rablógazdálkodás jelenjen meg. Az ellenőrzött, jól definiált feltételek között működő piaci verseny elősegítése viszont igen: a hatékonyság, a teljesítmény, a tudás díjazása és elismerése. Erre azonban, most úgy látszik, egyelőre nincs igény.
A Kossuth Rádió Ütköző este című műsorában beszélgettünk a témáról. A vita- és beszélgető partnerem Pesuth Tamás volt.
Főbb pontok:
- A magyar adósság felminősítése ugyan bővíti a magyar állampapír külföldi vásárlóinak körét, de elsősorban szimbolikus jelentősége van, ahogy az előző 10 évben általánosan is drasztikusan csökkent a hitelminősítések szerepe, hatása. Természetesen, kisebb-nagyobb piaci megingás esetén plusz biztonsági fékként egy ideig stabilabbá teheti a magyar eszközök, így a forint piacát is.
- A hitelminősítők egyébként is állandó fáziskésésben vannak. Ahogy 2006-ban, a költségvetési folyamatok teljes elszaladásakor top kategóriában voltunk, 2008-ban, a Lehman bedőlésekor, a magyar államcsődtől, a teljes fizetésképtelenségtől egy hétre még mindig befektetési kategóriában szerepeltünk. Az eurózóna válságának enyhülésekor 2011 végén, amikor az Európai Központi Bank már előkészítette a banki hitelakcióját és a feszültség enyhült, az S&P akkor vágta vissza a magyar adósságot bóvli kategóriába. Kizárólag az egyensúlyi mutatókat és kilátásokat tekintve 3 évvel ezelőtt kellett volna felminősíteni Magyarországot, most pedig már a leminősítésen kellene elgondolkozni, látva a magyar gazdasági és politikai rendszer anomáliáit.
- A hitelminősítők egyébként is elsősorban az adósság finanszírozhatóságát értékelik, a magyar gazdaság teljesítménye csak közvetetten kerül az elemzésbe. A felminősítés most annyit üzen, hogy belátható időn belül tudjuk fizetni a kamatokat és meg tudjuk újítani a lejáró adósságot azzal a feltevéssel, hogy az alacsony külső kamatkörnyezet fennmarad. Ellenben az ország, a gazdaság hosszabb távú perspektívájáról nem sokat mond.
- Vagyis a minősítést a következőképp lehet interpretálni: amennyiben a világ főbb jegybankjai a következő években nem szigorítanak jelentősen, akkor 2,5%-os növekedéssel is el tudunk vegetálni, ez is elég a finanszírozásunkhoz. Azt viszont hozzá kell tenni, hogyha a globális kamatok visszaemelkednek a 3-4% szintre, a finanszírozásunk akár 2-3 éven belül gondba kerülhet. Márpedig fél évnél tovább nagyon nehéz előre látni, miközben mindenki alacsony kamatokkal számol tartósan.
- A magyar gazdaság, a társadalmi folyamatok perspektívája egészen más témakör. A gazdaságpolitikának, egyáltalán a politikának fel kellene tenni a kérdést, hogy pontosan mit akar. Szándékában áll-e előbb a visegrádi országokhoz, majd a Nyugat-Európához történő gazdasági felzárkózást kitűzni fő célként. Ha ezekre igen a válasz, akkor viszont az ehhez szükséges növekedés köszönőviszonyban sincs a gazdaság jelenlegi teljesítményével, és nincs köszönőviszonyban a Varga Mihály által vizionált későbbi 3%-os bővülési ütemmel. Ha Szlovákia csak 2%-kal növekszik, akkor nekünk 10 éven keresztül kellene évente 4,5%-kal növekedni, hogy behozzuk őket. Ugyanez 40 évbe telne a németek esetében, ha ők végig csak stagnálnak közben. Ha most ez irreálisnak is tűnik, akkor is meg kell fogalmazni az elsődleges célt. Minden ésszerű áron a növekedés elősegítése, vagy ez kevésbé számít, és inkább kell fókuszálni a politikai stabilitás fenntartására, a „biztonság” megteremtésére. Ez utóbbiakat tükrözi például a lakosság és a hazai szereplők minden áron történő állampapírba terelése, a magyar állam finanszíroztatása.
- Ha túlságosan központosítunk, ha túlságosan bezárkózunk, mindent a hazai szereplőktől várunk el és elvágjuk magunkat a nemzetközi kapcsolatoktól, viszonyoktól, trendektől, akkor igazi fejlődés sem lesz. Így, ebben a helyzetben nem lehet egyszerre kitűzni célként egy 5% körüli növekedést, – megteremtve a felzárkózás esélyét – és teljes politikai, pénzügyi biztonságot. A növekedéshez, az igazi fellendüléshez ki kellene merészkedni a bunkerból. Más szavakkal: illiberális demokráciában nincs egyszerre fejlődés és politikai stabilitás.
- A bérek felzárkóztatását segítené a járulékok és az ÁFA fokozatos csökkentése, de ez sem lenne teljes megoldás. Az igazi feloldást, a bevételkiesés lábának biztosítását a rendszer oszlopainak kirúgása, a piac alapú gazdaság feltételeinek megteremtése jelentené az illiberális demokrácia helyett. Ehhez szükséges lenne a teljes politikai klientúra leépítése, a rendszerszintűvé duzzadt és éves szinten több százalékos GDP-arányos tételt képviselő korrupció elfojtása, a kölcsönös szívességek elvének kioltása. Vagyis egy teljes váltás az állam működési logikájában és szemléletváltás a magyar társadalom gondolkodásában, hozzáállásában. Ez persze nem kellene, hogy a 2008-2010 előtti szabad és szabályozatlan rablógazdálkodás visszaállítását jelentse, csupán az ellenőrzött, jól definiált feltételek között működő piaci verseny elősegítését. A hatékonyság, a teljesítmény, a tudás díjazása és elismerése. Erre viszont, most úgy látszik, egyelőre nincs igény.
A teljes adás az alábbi linken az “Ütköző este” címsorra kattintva hallgatható meg: